Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Verseghy Ferenc szobra Szolnok

5000 Szolnok, Verseghy park

Verseghy Ferenc szobra képek

  • Verseghy Ferenc szobra, a róla elnevezett parkban, Szolnokon. - Verseghy Ferenc szobra

Verseghy Ferenc szobra információk

Verseghy Ferenc, Szolnok híres szülötte 1757 április 3-án látta meg a napvilágot. Apja sótiszt volt a tiszamenti városban. A XVIII. század kiemelkedő költője és nyelvésze tanulmányait Pesten, Egerben, Nagyszombaton valamint Budán végezte. Szülővárosában keveset időzött, de erős érzelmi szálak fűzték ide, melyet a Külső-Szolnok című versében írottak is bizonyítják.

 "Hirdessék egyebek más várasit ősi Hazánknak,
hol dühődő ostromlatok által
vérpatakok folytak, vagy lágy pompának eredvén
dúzs Nemesink, palotákat emeltek!
Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom,
hol remegő szemeimben az első
napragyogás ötlött. Itt hempelyeg enyves iszapjánn
a Tiszavíz; itt omlik ölébe
Zagyvánk.
"

Szolnok több intézménye is viseli Verseghy nevét, úgy mint a Verseghy Ferenc Gimnázium, vagy a Verseghy Ferenc Könyvtár, de város egyik zöld területe is a költő nevét bírja.

Szobrát Borbereki Kováts Zoltán készítette 1934-ban, mely az 1937-es Párizsi Világkiállításon Grand Prix-díjat nyert.



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Szolnokon

Szolnok ispán szobra
Szolnok Ispán szobra

Szolnok megye és város névadója, Zounuk ispán, valószínűsíthetően a megye első ispá...

Tisza Szálló és Gyógyfürdő, Szolnok
Tisza Szálló és Gyógyfürdő***

Szolnokon a Tisza partján elterülő Verseghy park mellett áll a Tisza Szálló*** és Gyógy...

A szolnoki Verseghy park
Verseghy park

Szolnokon, a Tisza-parti sétány mellette terül el szép parkos környezetével, színes vir

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Feb 22

Mohácsi Busójáró Retro Fesztivál
A Mohácsi Busójárás idején 2020.02.22-én egy fantasztikus buli a Mohácsi Busójáró Retró Fesztiv...
Pécs

Feb 21

Debreceni Mangalica Fesztivál
Debrecenben 2020. február 21. és 23. között 11. alkalommal nyit meg a Mangalica Fesztivált........
Debrecen

Feb 20

Mohácsi Busójárás
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót köv...
Pécs

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Sóház Hotel és Apartmanszálloda Szolnok

Bemutatkozás: Szállodánk, Szolnokon az egyetlen apartmanszállodaként, 2002. májusában...

2 Tisza Szálló és Gyógyfürdő Szolnok

A Tisza Szálló és Gyógyfürdõ Szolnokon a Tisza folyó partján parkosított környezetben...

3 Liget Hotel Szolnok

A Liget Hotel*** Szolnok város legszebb zöldövezetében, a Tiszaligetben található. A vár...

Shopping a közelben

1 Halászcsárda Étterem
Szolnoki Halászcsárda

Ha igazi halászlé kóstolására vágyik, akkor a Szolnoki Halászcsárdát javasoljuk. Kiv

3 Mustang Store

A MUSTANG Európa egyik vezető farmermárkája. Sikerének kulcsa az innovatív szemléletben ...

Megosztom



Látnivaló kereső Szolnok

Partnereink




Facebook